Füredi ion Ph 9,3 lúgos ivóvízcsalád a jó közérzetért!

Dr. Robert O. Young „A pH csoda” című könyvében leírtak szerint – egyetlen betegség létezik az elsavasodás - vagyis minden más betegség főleg a szervezetünk elsavasodásából származtatható, illetve főleg a szervezetünk elsavasodása felelős érte.


Az ionizált lúgos víz hatása a szervezetben!

A mai életmódunk és az étkezési szokásaink miatt a szervezetünkben egyre több sav keletkezik pl. szénsav, tejsav, húgysav stb.

A fölösleges savakat,- ami méregnek számit - a szervezet igyekszik közömbösíteni, megkötni.

A közömbösítésre legalkalmasabb elemet, a kalciumot a csontból vonja el, ami csontritkuláshoz, fogszuvasodáshoz vezet. Az így keletkezett mészsók különböző helyekre való lerakódása okozza az érelmeszesedést és egyéb meszesedéseket.

A fölösleges savak zsírban is megkötődnek, jelentős károkat okozva szervezetünknek és elősegítve elhízásunkat.

Elmondható még, hogy nagyon sok betegség alapja is az elsavasodás pl. a gyomor és egyéb emésztőrendszeri gyulladások, fekélyek és allergiák stb.

Az ionizált lúgos víz segít a testünk sav-bázis egyensúlyának helyreállításában, és kedvezően befolyásolja a keringési és emésztési zavarokat, oldja a fizikai és szellemi fáradtságot.

Klinikai kutatások is bizonyítják, hogy a gyomorsav túltengést, a krónikus hasmenést, a gázosodást, az elégtelen emésztést az ionizált lúgos víz fogyasztása helyre állítja.

Az ionizált lúgos víz fogyasztása segíthet olyan kellemetlen állapotok, mint gázosodás, puffadás, bűzös lehelet kezelésében, minek köszönhetően nagy mértékben javítja a közérzetet.

Jótékonyan befolyásolja testünk vízkészletének állapotát, ezzel regenerálja, és szebbé teszi a bőrt, valamint lassítja a sejtek öregedését, így életminőség javulást eredményez.

Nem állítjuk, hogy minden betegség meggyógyul az ionizált lúgos víz fogyasztásával, de a fogyasztók véleménye alapján ez a víz alkalmas a test belső mosására, és nagyon sok területen jótékony hatású, és ez jó közérzetet eredményez.


Mennyi ionizált lúgos vizet fogyasszunk naponta?

Az ionizált lúgos vízből is ajánlott naponta minimálisan 2 litert fogyasztani, mivel lényeges változást, több mint 2 liter víz fogyasztása eredményez. Fontos, napunkat folyadékpótlással kezdeni. Így az ionizált lúgos vizet is jó, ha reggel kezdjük el fogyasztani.

A Füredi ION remekül támogatja a sav-bázis egyensúlyunk normalizálódását és javítja közérzetünket.


Töltsön Ön is tisztavizet a pohárba RENDELJEN most Füredi ion ph 9,3 lúgos ivóvizet!         Rendelés felvétel:   tel: 06-30-9456-290

                                                    mail: balega@index.hu


VISZONTELADÓKAT ÉS ÉRTÉKESÍTŐKET KERESÜNK

                                                      tel: 06-70-4286-852

                                                     mail: balega@index.hu



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 15
Heti: 46
Havi: 210
Össz.: 54 519

Látogatottság növelés
Oldal: A lúgos víz hatása
Füredi ion Ph 9,3 lúgos ivóvízcsalád a jó közérzetért! - © 2008 - 2024 - lugosivovizek.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »